Gondolatok

Search

Star Craft prológus (részletek)

november 4th, 2009

Nos, mivel már egy pár napja begépeltem, úgy vélem, hogy ideje kiraknom ide is pár részletet belőle. Sajnos az egészet nem tudom kirakni, de szerintem felesleges is lenne.

<!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:”"; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} –>
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:”";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Universe of StarCraft:

The Koprulu Sector

Prológus

Csend borult a tájra. Ám ez a csend korántsem volt megnyugtató. Feszült csend volt ez, olyan, mint amikor valami nagy és jelentőségteljes dolog van készülőben, és ez a dolog akármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Szinte izzott a levegő a várakozástól.

A Nap perzselő sugaraitól felhevült sziklák hullámzó tengerré változtatták a felettük elterülő légréteget.

Ladislas Prisoner parancsnok összeszűkült szemekkel méregette a távolban szétterülő sötét fellegeket.

- Vihar lesz. –mondta maga elé. – Méghozzá hatalmas vihar.

Még egyszer végigjártatta a szemét a bázison. Nem volt nagy bázis, de ez jelentette az utolsó mentsvárat a még a bolygón tartózkodó emberek számára.

A munkások keményen termelték a kristályokat és a vespene-gázt, amik elengedhetetlen nyersanyagforrások voltak.

Csupán két barakk volt az egész bázison, amik most üresen tátongtak, mert az összes katonát kivezényelték a terepre. Jó páran a távolabbi szorosban felépített bunkerekben húzták meg magukat, míg a többiek a bunkerek között és mögött várakoztak.

Volt még egy gépgyár is, ami gyártotta a keselyű típusú siklókat az önkéntes katonák számára, vagy azoknak, akik rendelkeztek vezetői engedéllyel. Ezekkel a keselyűkkel a pilótáik a bázist övező területeket betelepítették pókaknákkal.

Légelhárításra pedig egy munkás, vagyis egy űrépítő jármű – röviden SCV – felállított három rakétatornyot.

Miután megállapította, hogy mindenki teszi a dolgát, és minden megfelelően működik a bázis mögötti hegyek felé fordult. Innen volt várható azoknak a szállítóhajóknak az érkezése, amik elvinnék végre őket erről a sárgolyóról. Pedig szerette ezt a bolygót. Itt nőtt fel, és itt dolgozott, mint középiskolás tanár. Már éppen felidézett volna egy ilyen iskolai emléket, mikor a szervópáncéljába épített kommunikátor jelzője elkezdett csipogni. A számítógép megkérdezte, hogy kívánja-e fogadni a hívást, mire a parancsnok megnézte az illető nevét, és igennel válaszolt.

- Hallgatom Trashmer!

- Uram, egy hatalmas porfelhőt látok a bázistól északra. Éppen most tűnt fel a horizonton! Mit tegyünk uram?

- Maradjanak a helyükön! És várják az utasítást!

Bontotta a vonalat, majd gyorsan átkapcsolt egy másikra.

- Black tizedes! Hall engem?

Pár másodpercig csak sistergést lehetett hallani, de aztán sikerült kapcsolatba lépni a tizedessel.

- Igen uram?

- Vigye az embereit a két szurdok közti sziklákra! Onnan fedezzék a szurdokokat!

- Igenis uram!

Miután eligazított mindenkit, idegesen nézett a háta mögötti hegyekre.

- ”Ha nem érkeznek meg hamarosan, nem lesz már kit kimenteni.” – gondolta magában. –

Ekkor eszébe jutott, hogy ő maga is lekérdezheti a mentőhajók helyzetét. Így hát átkapcsolt egy másik frekvenciára. A rádióst kereste.

- Birder őrnagy, vétel! Birder őrnagy jelentkezzen!

- Itt Birder őrnagy! Mit óhajt uram?

- Azonnal lépjen kapcsolatba a desszanthajók kapitányával!

- Egy pillanat uram.

- Siessen őrnagy! Minden pillanat számít!

És pár másodperc múlva már jött is a válasz.

- Uram, a mentőhajók, - és itt egy kis szünetet tartott – a mentőhajók mégsem jönnek el értünk.

A parancsnok nem akarta elhinni, amit hall.

- Ismételje őrnagy! Ez biztos?

- Egészen biztos. Egyetlen űrhajó sem tart jelenleg a bolygó felé. De, várjon csak egy kicsit. Igen, megvan. Éppen most vettünk egy rádióadást. Arcturus Mengsk az a Korhal fiaitól. Beszélni szeretne Önnel. Kapcsoljam át Önnek?

Prisoner agyán átfutott az a gondolat, hogy elutasít mindennemű érintkezést a terroristákkal, de ebben a helyzetben, amiben voltak, nem zárkózhatott el semmilyen lehetőségtől sem.

- Kapcsolja. – mondta végül.

- Üdvözlöm parancsnok! Arcturus Mengsk vagyok.

- Jól tudom ki maga! Mit akar?

- Nos, mint azt Ön is tudja, a Mar Sarát megfertőzték a zergek.

- Igen, tudom. És?

- És mivel a maguk híres Konföderációja cserben hagyta magukat, kiszolgáltatva Önt és az embereit a zergeknek, én úgy vélem nem maradt más lehetőségük, vagyis inkább választásuk, mint hogy elfogadják az ajánlatomat.

- És mi lenne az ajánlata?

- Az ajánlatom roppant egyszerű. Mi kimentjük magukat a zergek karmai közül. Cserébe pedig csak annyit kérek Öntől és a katonáitól, hogy álljanak be közénk. Ugyanúgy megtarthatja a rangját, és megmentheti az emberei életét, mint ahogy a még ott tartózkodó civilek életét is.

- És ha nem fogadom el?

Mengsk arca elkomorodott.

- Ha nem fogadja el, akkor az összes ember a bolygón meg fog halni. Önből és a katonákból pedig hősi halott lesz.

- De most maga arra kér, hogy forduljunk a konföderáció ellen.

Mengsk erre elmosolyodott.

- Látom parancsnok rájött, hogy hol van a kutya elásva.

- Ha megtagadjuk a Konföderációt, az emberiség egészét tagadjuk meg.

A terroristavezér erre újfent komoly lett, és mérgesen felelt.

- Nézze! A maguk kormánya, a Konföderáció, elárulta magukat! Én csak annyit kérek, hogy gondolja át amit mondtam! És ha úgy dönt, hogy mégis kedves a saját, és a többi mar sarai ember élete, akkor szóljon nekem, hogy küldhessem a mentőhajókat!

Köszönöm parancsnok, hogy rám szánt pár percet. Remélem jól fog dönteni, és még látjuk egymást!

Ezzel bontotta is a vonalat.

Prisoner nyelt egyet. Vajon tényleg csak Mengsk jelenti az utolsó mentsvárat? Mennyire bízhat meg benne?

Gondolatait Birder őrnagy szakította meg.

- Uram, mit akart Arcturus Mengsk magától?

- Semmi különöset őrnagy. Semmi különöset…

…

A zergek egyre hevesebben támadták a kanyon két bejáratában felállított bunkereket. Egy bunker akkora volt, hogy szűken elfért benne négy szervópáncélos katona. A lőrésszerű ablakokon keresztül lőtték a túl közel merészkedő zergeket.

Miután a kisebb, kutyatermetű zerglingek feláldozták magukat az aknákon, megtisztítva ezzel az utat a többi társuknak, a nagyobb, kígyószerű hydraliskek előretörtek, és csonttöviszáport zúdítottak a bunkerekre.

A katonák összehúzódtak, amennyire tudtak, és igyekezték elkerülni a csonttöviseket. Az egyiküknek azonban nem sikerült megfelelő fedezéket találnia. A lőréseken előbb tőle balra, majd jobbra száguldott el egy-egy csonttüske, végül egy középen, pont a homlokába csapódott.

A katona azonnal meghalt és az élettelen teste lerogyott a padlóra. A többiek rémülten meredtek a szervópáncélos holttestre. Közben a tüskék úgy záporoztak a bunker oldalán, mint nyári viharban a jégszemek. Egyre jobban kezdték felszaggatni a fémlemezeket, és félő volt, hogy bármikor lyukat üthetnek rajtuk. Az egyik katona odafordult az egyik társához.

- Irvine, szerinted megússzuk?

Irvine idegesen visszaszólt.

- Mégis honnan tudjam? Nem vagyok jós!

Erre a harmadik társuk leintette őket.

- Paul, Irvine, most ne cseverésszetek! Gyerünk, öljük le azokat a hydrákat!

Paul újra beállt a lőrésekhez és ismét lőni kezdte a szörnyszülötteket, Irvine viszont nem mozdult.

- Én nem akarom úgy végezni, mint ő! – meredt továbbra is a hullára. – Nem fogok itt megdögleni!

A harmadik katona ismét Irvine felé fordult.

- Ha nem te ölöd meg őket, ők ölnek meg téged! Most pedig állj be a lőrésekhez és utolsó töltényig lődd azokat a szörnyeket!

Irvine erre felállt.

- Lehet hogy igazad van Jim. De ha túl mersz élni, esküszöm visszatérek a halálból, és behajtom rajtad. Életed végéig kísérteni foglak. Most pedig, gyertek a mamához picinyeim, hadd tömjelek meg titeket egy kis gauss-golyóval!

És ezzel beállt a lőrésekhez, majd immár hárman, de újult erővel folytatták a zergek irtását.

Eközben egy másik, távolabbi bunkerben:

- Mit csinálsz Steve? A kis patkányok mindjárt berágják magukat!

- De beragadt ez a szar!

DÜBB! DÜBB!

- Hagyd már azt a vacakot! Tessék, itt van egy másik tár helyette.

- De mondom, hogy beragadt! A tárat nem tudom kiszedni!

DÜBB! DÜBB!

- Vááá! Betörtek! Átjutottak a bunkerfalon! Húzzuk el a csíkot!

És ezzel az a katona félrelökte a fegyverével küszködő társát, és a kijárathoz rohant. A zerglingek teljesen szétfeszgették a rést és elkezdtek beugrálni rajta. Az egyik Stevet nézte ki magának, és neki támadt. Ő erre maga elé emelte a puskáját védekezésképp, de szerencséjére a mellette álló harmadik társa lelőtte a bestiát.

- Kösz szépen Tom! Majdnem felfalt a kis rohadék.

- Nincs mit, de most már tényleg le kell lépnünk innen. Nézd! A két Priest már kinn is van!

És Steve-vel nem törődve ő is megindult, hogy kimeneküljön a szűk bunkerbejáraton. Igen ám, de a vastagabb testhez vastagabb szervópáncél is jár. És nem oldalra fordulva próbált kijutni a bunkerből, hanem az ajtónyílással szemben, aminek az lett a következménye, hogy beszorult a két ajtófélfa közé. Rémülten nézett a két távolodó társa után, és próbált kiszabadulni szorult helyzetéből.

- Ne hagyjatok itt! – kiabált utánuk. – Segítsetek!

A két Priest megtorpant. Egymásra néztek, majd megfordultak.

- Kérlek fiúk, ne hagyjatok itt! Nem akarom a zergek karmai közt végezni.

Erre aztán megszánták Tomot és visszarohantak hozzá. Bent a bunkerben Steve is próbálta kituszkolni Tomot az ajtón, sikertelenül. A zerglingek közben szépen ugráltak befelé egymás után, és a nyálukat csorgatva körülállták Stevet. Mire Steve hátranézett, vagy nyolc zerglinggel találta szemben magát. Nyelt egyet, és a félelemtől reszkető hangon szólt Tomhoz.

- Tom! Nagy baj van!

- Tudom, beszorultam, de Zlotan és Charles segítenek kiszabadulni.

A zerglingek vicsorogva közeledtek Steve felé, aki tett hátra egy lépést, és a háta nekiütődött Tom hátának. Tom nem tudván, hogy mi folyik mögötte, folytatta tovább.

- Nyugi, rögtön kijutunk innen! Ez az, húzzatok még! Egyszerre!

Charles és Zlotan kétoldalt álltak Tom mellett, és a két karját erősen fogva próbálták kirángatni az ajtó szorításából.

- Egy, kettő, három!

Nagyot rántottak Tomon, de a szervópáncélja meg sem mozdult.

- Ez így nem fog menni. – állapította meg Charles.

- Nem hát! – fakadt ki Zlotan. – Nézz a dagadt testére! Úgy beragadt, hogy soha a büdös életben nem fogjuk tudni kiszedni!

- De nem hagyhatjuk itt a zergeknek! Úgy, ahogy Steve-t sem!

- Így van! Segítenetek kell! – helyeselt Tom. – Hisz’ a barátotok vagyok! Mindig mellettetek álltam! És ezután is…

- Jól van! Nem bánom. – mondta Zlotan. – Még egyszer megpróbáljuk, de ha akkor sem sikerül, lelépek!

- Köszönöm! Nagyon köszönöm!

- Fogd meg mindkét kezeddel a karját, a lábadat pedig támaszd a bunkernek. – adta ki az utasítást Charles. – Akkor háromra! Egy! Kettő! Három!

Minden erejüket megfeszítve húzták a beragadt testet, de a páncél csak nem engedett. Viszont a bunker fala igen. A két fém ajtószél elkezdett repedezni, majd egy pillanat múlva kiszakadt, Tommal és a páncéljával együtt.

Mindhárman elvágódtak a földön, és igyekeztek minél hamarabb talpra állni. A két Priest ezalatt szemtanúja volt annak, ahogy a zerglingek kicsi a rakást játszottak Steve-vel. Vagy öt-hat zergling ugrált rá, és a karmaikkal próbálták lehámozni róla a páncélját. A többi addig, a most már szabad kijárat felé vette az irányt, ahol szembetalálkoztak a három tengerészgyalogossal.

Tom és Zlotan szinte egyszerre ordítottak fel rémületükben, és nyitottak tüzet a zergekre. A lövedékek szinte szétszaggatták az ajtón legelsőnek átbújó zerglinget, aki mögött és felett máris ott termett a többi társa, hogy vérszemet kapva, a katonákra vessék magukat.

A sebesült és haldokló társaikkal mit sem törődve, egyre jobban megközelítették a három embert. Ők hárman egyre csak hátráltak, de mindhiába, a távolság köztük és a zergek között egyre csak csökkent.

Odabent a bunkerben Steve keserves harcot vívott azzal a halom zerglinggel, akik alatt feküdt. Hiába akart kijutni alóluk, a szevópáncél túlságosan sérült állapotban volt még ahhoz is, hogy hasra forduljon és kitolja magát. Csak tehetetlenül vergődött, és amikor a zerglingek karmai elkezdték kaparni a hasát, felvisított.

- Segítség! Fiúk segítsetek! Ááá! Segítség! Valaki segítsen!!!

A három ”barátja” szörnyülködve hallgatta Steve kétségbeesett kiáltásait.

Ez már sok volt Zlotannak. Megfordult és hanyatt-homlok menekülni kezdett. Tom és Charles sem tudott mit tenni a túlerő ellen, így ők is, követve Zlotan példáját, megfordultak, és Steve kiáltásaival mit sem törődve, rohanni kezdtek a bázis közepe felé.

Steve sem üvöltött sokáig, mert mikor a borotvaéles karmok átszakították a hasfalát és elkezdték kitépni a belsőségeket, az ő hangja is hörgésbe ment át.

…….

A parancsra minden tengerészgyalogos megindult a bázis felé, fegyvereiket továbbra is a repülő zergekre szegezve. Így hátráltak vissza, egészen a barakkokig.

Sikerült leszedniük két mutalisket, amik úgy zuhantak le, mint két kő, majd a földön vonaglani kezdtek haláltusát vívva.

A megmaradt katonáknak sikerült bemenekülniük a rakétatornyok közé, védelmet remélve tőlük. Az automatizált lövegek célra álltak, és útnak indították halálos rakétáikat.

A repülő zergek próbálták kikerülni a feléjük száguldó rakétákat, de nem sokra mentek vele. Mikor nekicsapódtak a mutaliskeknek felrobbantak, szétszaggatva kitinpáncélos testüket. Amíg a mutaliskek a rakétatornyokkal viaskodtak, addig minden ember, aki élt és mozgott, összegyűlt a bázis közepén.

…..

Egy kósza savköpet arcon talált egy katonát, aki felsikoltott fájdalmában és az arcához kapott. Mikor elvette a kezeit, ugyanúgy sikoltott tovább, de ahol egykor az arca volt, most csak egy koponya vigyorgott bele a semmibe.

Akik körülötte álltak, okulva társuk hibájából, gyorsan felvonták a vizorjaikat.

……

Egy Hank nevű katona éppen egy zergling ellen küzdött. Rálőtt a bestiára és a fegyvere csövéből kiröppenő golyók belemartak a húsába. A zergling felhördült, de úgy tűnt nem tettek benne nagyobb kárt a lövedékek. Sőt, még vérszomjasabb lett tőle! Hank újra meg akarta küldeni őt egy ajándék sorozattal, de mikor lőni akart, az elsütőzár szimplán csak kattant egyet.

- Úristen! Kifogyott a lőszer! – meredt rá az immár használhatatlan puskára, majd elkerekedett szemmel nézett fel az egyre közelebb szökellő, kistermetű zergre.

Az vicsorogva közeledett, a most már teljesen kiszolgáltatott férfi felé. Amikor odaért, elé ugrott, és lesújtott az egyik karmával. Hank feltartotta a puskát maga elé, ami sikeresen kettészakadt a csapás nyomán, de legalább megmentette az életét. Elhajította a fegyver darabjait, és hirtelen ötlettel vezérelve, meglendítette a lábát, amivel aztán az idegen lény feje felé rúgott.

A következő pillanatban egy nagy reccsenést lehetett hallani, ami jelezte, hogy a rúgás célba talált. A zerglinget hanyatt vágta a lendület, és a hátán fekve maradt elbicsaklott fejjel, és kifordult, törött állkapoccsal.

Hank megörült a zergling feletti győzelmének, és elvigyorodott. Gyorsan keresett egy gazdátlan gauss-puskát, és ismét belevetette magát a zergek elleni harcba.

…..

Hirtelen egy tompa búgást lehetett hallani, ami a völgyet övező hegyek mögül jött. A zergekkel harcoló katonák észre sem vették, de a civilek közül felfigyeltek rá egy páran. Többek között egy kilenc éves forma kislány is, aki azonnal odarohant az egyik katonához, és szólt neki.

- Bácsi! Kérem, nézzen arra!

És a hang forrása felé mutatott. A katona a jelzett irány felé nézett, ahol már tisztán kivehetőek voltak a mentőhajók körvonalai. A katona ennek nagyon megörült, és örömében felkiáltott:

- Megérkeztek!!! Nézzétek! Megjöttek a mentőhajók!

Erre az összes körülötte álló ember odanézett, a hegyek fölött egyre csak közeledő űrhajókra. A lámpáik még a rossz időjárási viszonyok között is tisztán látszottak.

Hamarosan a romokban heverő bázis felé szálltak és megkezdték a leszállási manővert. A pilóták megfordították a hajókat, hogy a faruk a katonák és civilek felé álljon, és finoman lerakták a gépeket a földre.

…..

Prisoner, ahogy közeledett ahhoz az alakhoz, egyre inkább kezdte felismerni, hogy ki is ő valójában. Igaz, még mindig erősen villámlott, de legalább az eső kezdett elállni, aminek köszönhetően javultak a látási viszonyok. Mikor hallótávolságon belülre ért, megszólította.

- Smith! Mit keres maga itt?

- Uram! Én és Dan megpróbáltuk lezárni a szurdokokat, hogy ne tudjanak betörni a zergek.

- És azt tudja Smith, hogy most ezekben a pillanatokban készülnek felszállni a mentőhajók?

Smith döbbenten meredt Prisonerre.

- Nem uram.

- Akkor szedje a lábát és szálljon fel valamelyikre, míg nem késő!

- De uram.

- Nincs semmi de! Hallotta mit mondtam! A detonátort pedig, adja ide nekem.

Nézett rá a Smith kezében lévő eszközre, és kinyújtotta a kezét.

Smith átadta a detonátort.

- És Dannel mi lesz?

- Ne foglalkozzon most Taylorral, hanem azonnal menjen a mentőhajókhoz!

Ekkor visítások és éles rikoltások hangzottak fel a szurdokok felől. Mindketten arra fordultak. Smith arcára kiült a félelem és lépett egyet hátra. Prisoner pedig összeszorította a száját, és összeszűkült szemekkel meredt a két szurdokot övező sziklák felé.

A következő másodpercben csupán csak ennyit mondott:

- Indulj Gregory ha élni akarsz!

Gregory nyelt egyet, megfordult, és rohanni kezdett a bázis közepét elfoglaló hajók felé.

……

Prisoner ott állt nem messze, a jobb oldali szurdokbejáratnál. Egyre hangosodott a sziklákon áthallatszó üvöltések, hörgések és fogcsikorgatások félelmetesnek ható, különleges egyvelege. Egy kissé még a föld is remegni kezdett, mintha gyenge földrengés rázná meg a környéket. A parancsnok sejtette, hogy töménytelen mennyiségű zerg jöhet, hogy ha még a föld is beleremeg a jöttükbe. És, bár félt, de nem mozdult el a helyéről. Még nem szabad. Tudta, mit kell tennie. Csak várt és várt. Várta a megfelelő pillanatot.

Hamarosan feltűnt egy kis zerglingnek az alakja. Ez még nem az a pillanat. Nemsoká’ feltűnt még két zergling, majd még egy és még egy. Mélyet szívtak a dögbűzzel és esőáztatta földdel keveredő levegőbe, majd miután észrevették a parancsnokot felvisítottak, és megindultak felé.

Prisoner csak erre várt. Megnyomta a beélesített detonátor gombját, amire egy hatalmas robbanás volt a válasz. Sikeresen felrobbantak a jobb oldali szurdokbejáratot övező sziklák, maguk alá temetve a zerglingeket, és elzárva az utat a többi zerg előtt.

Egy másodperc múlva ismét hatalmas robbanás rázta meg a környéket, ezúttal a bal oldali szurdokbejárat felől. Prisoner tudta, hogy ez nem lehetett más, mint Taylor. Megfordult hát, és ő is elkezdett futni a bázis közepén álló Sólyom, és a lezuhant Kolibri felé.

………

Ekkor, szinte egyszerre hangzottak fel a visszatérő űrhajók hangjai, és a zergek üvöltései. Miközben a Főnix, a Viharmadár és a Holló újfent leereszkedtek a bázis közepén, addig a zergek is sikeresen átmásztak a felrobbant sziklákon, és a hajók felé vették az irányt.

Izzó gyűlölettel a tekintetükben rohantak a prédáik felé, hogy apró darabokra tépjék őket.

……

a Sólyom elég nehezen akart elemelkedni a talajtól.

Mire fel tudott szállni, egy zerglingnek sikerült beugrania az ajtón, és rögtön Dan-re is vetette magát. Dan hanyatt esett, és próbálta távol tartani magától a zerg karmait. A körülötte álló civilek messzire húzódtak tőlük, a katonák viszont a segítségére siettek.

Egy John Meesic nevű katona, aki Dan barátja volt, azonnal rászegezte a bestiára a puskáját, ordított egyet, és lőni kezdett.

- Várj Dan, segítek!

A kiröppenő golyók eltalálták a zerglinget is, és Dan páncélját is.

- Azonnal hagyd abba! – förmedt rá Black tizedes, és megragadta Meesic puskája csövét. – Szét akarod lőni az egész hajót?

- De hát meg fogja ölni Dant! – fakadt ki Meesic.

Ekkor odament a hajó hátuljába a korábbról ismert Hank nevezetű katona, és csak ennyit mondott:

- Így kell ezt csinálni!

És fejbe rúgta ezt a zerglinget is, akit hátravetett a rúgás ereje, és lerepült Danról, majd lebucskázott a rámpán és kiesett a gépből.

Ez körülbelül olyan húsz méter magasan lehetett. Dan felült és lihegve megköszönte a segítséget.

- Kösz…köszönöm Hank!

Hank viccelődve fogadta a köszönetet.

- Nagyon szívesen fejberúgok még egy pár zerglinget, ha kell.

Erre elkezdtek nevetni a hajóban lévők, de közben Dan Johnhoz is odafordult és neki is köszönetet mondott.

- És persze neked is köszönöm Johnny! – ezzel vállon veregette a barátját, és elkezdték megbeszélni a csatában történteket. Közben Dan arra gondolt, hogy vajon Gerg barátja is jól van-e, és ő is ott ül-e valamelyik desszanthajó fedélzetén. De valamiért úgy érezte, hogy igen, és nem lesz semmi baj…

Posted in Uncategorized | Comments (1)

One Response to “Star Craft prológus (részletek)”

Steve Says:
január 8th, 2012 at 3:39 du.
Hi…

http://www.webcamgirls4.com/...

Vegyes témák, de elsősorban a tudományt, a miszticizmust, és egyéb fantasztikumot boncolgató kérdések és lehetséges válaszok megvitatása, tárgyalása.

Search

Categories

Archives

Blogroll

Meta

Star Craft prológus (részletek)

One Response to “Star Craft prológus (részletek)”

Leave a Reply